Köszönöm, hogy benéztél, remélem sok hasznos infót találsz!
Angel

Amióta az eszem tudom " nah ezek után mondják majd sokan, hogy az még nem jött meg "
hiszek az Angyalokban. Lehet, hogy csak a lelkemnek jobb, ha reménykedem a létezésükben, de igazából mindegy is. Én így vagyok BOLDOG ❤️

Nemrégiben találtam rá egy érdekes bejegyzésre, amit itt szeretnék megosztani.



Angyalhívó

A medál eredete körül több ősi legenda is kering.
Leggyakrabban egy Kelta hagyományokhoz kötik.
A legenda szerint sok-sok ezer évvel ezelőtt az ember együtt élt az Angyalokkal,akiktől az Eredendő Bűn következtében elszakítottak bennünket.
Nemcsak nekünk embereknek volt ez   veszteség, hanem az angyalok is  nagyon sajnálták a történteket. Emiatt megajándékoztak minket egy a kis gömb alakú csengő medállal, ami, ha megrázzuk őket úgy szólnak mint a kis harangok, amivel hívni  tudjuk Őket, ha szükségünk van rájuk.
Természetesen az Őrangyalunk mindig velünk van, de ez a kis csengő amellett, kifejezi hitünket is, hogy bár nem látjuk, de hisszük,tudjuk, hogy az Őrangyalaink léteznek, vigyáznak ránk!
Viseld mindennap és hagyd hogy a csengő hangja elkísérjen mindenhová!
 Mindegyik  csengőnek  más a hangja, minden angyal ismeri a saját "embere"csengőhangját.  Ezért el nem ajándékozható, át nem ruházható.

Az angyalhívók alapanyagai:
A nem nemesfémből készült ékszerek antiallergén, réz alapú ötvözetből készülnek.
Ezüst ,arany, fehér arany,rose arany színben.
Kosár színek választhatók:
- Ezüst színű,arany színű,illetve rose arany színben.
Méret:
- Medál: 12mm-től-20mm-ig
- Csengő gömb: 12mmtől-20mm-ig
- Szín jelentés szerint választató színek.


Eredeti forrás:
http://www.joyaestilo.es/llamadores-de-angeles-historia-leyenda-significado.html










Az én kiszemelt Angyalhívóm

Ebayen az ára 5499.- biztos van olcsóbban is, de ez tuti 925 sterling silver.
LINK


InstaNatural C-vitaminos szérum TESZT

Mit is mondhatnék erről a szérumról? Hatalmas lelkesedéssel kezdtem el használni, bár elég nehézkesen érkezett meg hozzám IHerb-ről.